ILYEN VOLT RÉGEN A FALUSI ÉLET
Romantika és nyugalom vidéken

ko7.JPG

A régi idők emléke a nagyszüleink életmódjával napjainkban is reneszánszát éli. Sokan választják lakóhelyül a falvakat.

Dédszüleink és nagyszüleink élete egyszerű, mégis különleges volt. Bár a legtöbben még a szülőfalujukat sem hagyták el az elmúlt évszázad első évtizedeiben élők közül, a közösség és az összetartás példaértékű napjainkban is.

Sokat emlegetett közhely már, hogy régen a tyúkokkal keltek, és velük is feküdtek. A napkelte és a napnyugta szépségének megbámulása mögött a dolgos vidéki életmód és a praktikus életvitel volt felfedezhető.

Generációk nőttek fel összkomfort nélküli apró parasztházakban, ahol a szegényebb környéken a lakóház helyisége egy szoba és egy konyha volt. A módosabb családok tisztaszobát is fenntartottak a vendégek részére. Általában itt került kialakításra a házi oltár is.

A porták udvarán a melléképületek között a gabona tárolására alkalmas góré, az állatok védelmére épített ól, valamint a pajta állt. A padláson pedig a füstölt húsok tárolása történt.

 A segítségnyújtás, a becsületesség a nagy szegénységben is az élet része volt. A falusi emberek földművelőséből és állattartásból éltek. Hús elsősorban ünnepek idején, valamint disznóölés idején került az asztalra. Az alapélelmiszer a kovászos kenyér, a vaj, a túró, valamint az aludttej volt.

A dédszüleink sok dolgot másképp csináltak. Bár napjainkban az életvitelünket már gépek segítik, jó dolog időnként kipróbálni a hagyományos régi, vidéki életet. A beszélgetések, a közös családi étkezések, a közösségi élmények megerősítik a baráti és a családi kapcsolatokat egyaránt.

Az emberek megosztották egymással az örömüket és a bánatukat is. A kikapcsolódás, a szórakozás, valamint a közös otthoni munka is a mindennapok része volt. Ráértek odafigyelni egymásra. Nekünk is érdemes megszívlelni a jó példákat és megvalósítani.

ko0.JPG

Régen a hagyományok nem csupán az ünnepnapokon elevenedtek meg. A szüretet, a vetést, az aratást, és a gyermekek születését is tradicionális ünneplés kísérte. Az emberek a két kezük munkájának az eredményével ajándékozták meg egymást.

Te is kipróbálnád a vidéki életet?

Fotók: Kóta Melinda/Romantikus vidék /Göcseji Falumúzeum/

A bejegyzés trackback címe:

https://romantikusvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr1117831195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kage kyōi 2022.05.14. 16:05:44

most hogy így írod - csodás. Sajnos azóta a települések kihaltak, vagy a kocsma és templom kivételével minden megszűnt; az ünnepek pedig kiüresedtek.
Most pedig kiszolgáltatottak.
Régi eleink ételei ! Ó de jó kis fekete kenyér, dübbencs. :(
Disznóölésekre összegyűltek egy csomó nép, felhasználtak mindent. Sajnos az italt is :(

Az otthon szépsége 2022.05.14. 16:07:35

@Kage kyōi: Sokan igyekszünk azon, hogy a vidéki jó hangulat ismét meglegyen, és a falvak élettel teljenek meg. Remélem, hogy sikerül. :)

gigabursch 2022.05.15. 11:35:12

Részben asszerint élek.

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2022.05.15. 11:35:18

Kevésbé romantikus tálalásban, mert dédszüleink nemzedéke az 1920-1940-es években élt, azaz a világválság, háború, Rákosi idején:

Kelés háromkor, kisgyerekek vigyázni az állatokra vagy iskolába menni, ami mezítláb a hóban vagy kukoricacsuhén nem volt túl kellemes. Napokig nem enni, mert fontosabb volt, hogy a tyúknak jusson, hogy legyen tojása, amit fel lehet vinni Pestre eladni jobb pénzért. Bámulni az angolkóros gyerekek tucatjait. Az iskolában az ünnepi ebéd is már megrohadt káposztából készült. Bujkálni a fiatal lányokra vadászó szovjetek elől. Értesülni a közeli családtag elestéről. A szomszéd iparvárost bombázzák, remeg a föld, nappali világosság van éjjel is. Tétlenül nézni, ahogy elviszik mindened előbb a katonák, aztán a hatóságok. Kétségbeesésükben öngyilkosságot elkövető parasztok lógnak a fán.

Sólyom Tomi 2022.05.15. 11:35:19

Nekem nagy csalódás ez a bejegyzés. Régen még a nosztalgia is jobb volt! Ma már a falusi romantikázós blogposztok se olyanok, mint dédszüleink idejében.

Az otthon szépsége 2022.05.15. 11:36:42

@gigabursch: Szuper! :) Én városban élek, de kikapcsolódásként nagyon szívsen vagyok vidéken.

Az otthon szépsége 2022.05.15. 11:37:30

@Sólyom Tomi: Hát szívesen írnék arról, milyen blogposztot írt a kedves hozzátartozód.

Az otthon szépsége 2022.05.15. 11:41:47

@Liberális Artúr: @Liberális Artúr: Úgy vélem, valami egészen furcsa világban tetszett élni, drága Liberális Artúr. :) Én nem fantáziból és képzeletből írok, hanem a nagyszüleim a képeken látható életmódot élték, és sokat meséltek róla személyesen. Minden korban vannak sajnos borzasztó esetek, fájdalmas történések. A történelem sötét és szürke változatokban gazdag oldalát pedig egy ilyen helyre belekeverni úgy vélem, hogy nem ildomos. Nem ez a cél.
Egy biztos: az élet él, és élni akar!

suz.zy 2022.05.15. 12:08:34

Sok falu éledezik, a miénk is. Rengeteg az új betelepülő, többnyire nagyvárosból. Takaros, csinos a falu, az összképhez mindenki igyekszik valami szépet hozzátenni. Az emberek olyanok, mint máshol: pletykásak, veszekedősek, a bajban azonban nagy az összetartás. Nagyon szeretünk itt élni.

Az otthon szépsége 2022.05.15. 12:11:11

@suz.zy: De jó! Pont ilyesmire gondoltam, és a poszt is ezért született. A múlton nem érdemes rágódni, azon változtatni nem tudunk. De a jelent megélni, és egy nagyszerű jövőt építeni, vagy legalábbis ezt akarni tudunk. :)
Látom én is a magyar falvak ébredését, szépülését. Kell idő hozzá, de nem lehetetlen jót létrehozni.

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2022.05.15. 14:15:53

@Az otthon szépsége: Nem én éltem benne, a nagyszüleim beszámolóiból szemezgettem én is :) Ebben az időszakban a paraszti réteg nagyja nyomorgott, nem függetleníthetjük az életmódot az adott kortól. Egészen más volt vidéki parasztnak lenni a huszadik század különböző évtizedeiben.

Az otthon szépsége 2022.05.15. 14:21:06

@Liberális Artúr: Ezzel a gondolatoddal teljesen egyetértek. :) Viszontagságos volt a vidéki élet az elmúlt évszázad első felében különösen. Igazság szerint az én célom a hétköznapi élet bemutatása volt a poszttal. :) Sajnos igaz, hogy egy nehéz időszak vette körül a régi paraszti életmódot. Mégis volt egy belső értéke az emberi kapcsolatoknak, amit ma már nagyítóval kell keresni.
A házak komfort nélküliek voltak, ami nekünk már elképzelhetetlen. És még sorolhatnám én is a példákat. Mégis nosztalgiával emlékszem azokra a balatoni nyarakra, amikor lavórban kellett fürödni kisiskolásként, és olajlámpával világítottunk, mert a hegyen nem volt még közmű.
Elnyomás és ellentét mindig is volt az emberek között sajnos. Szeretnék azonban a jóra koncentrálni, nem a múlt nehézségein keseregni. A blogomnak is ez a célja. :)

Kyria 2022.05.16. 08:12:06

@Az otthon szépsége: Persze lehet csak a jót kiemelni, de ez egyoldalú megközelítés. Ráadásul, kinek mi a jó. Liberális Artúr véleményem szerint "csak" az igazat írta, aki olvasott ezekről az időszakokról - mármint nem kizárólag romantikus regényekben, bár néha még azokban is megjelent a való - az pontosan tudja, hogy az Ő megközelítése sokkal pontosabb. A nosztalgia mozgatórugója sok esetben inkább a fiatalságra való visszaemlékezés (bár ez sem mindenkire jellemző, az én gyerekkoromban pl. a Fa szappan már nagy csoda volt, de azért nem állítom, hogy ettől el lennék ájulva, a régi tábori élményeimtől pedig még a hideg is kilel...).
A másik kérdés, hogy nem vagyunk egyformák: engem hat lóval nem lehetne falura levinni, életvitelszerűen legalábbis semmiképpen. Ettől függetlenül persze tudom, hogy sokan kimenekülnek a városból, aztán kénytelenek visszajárni dolgozni, előidézve a "remek" környezeti hatásokat. Bár ezekről szeretnek sokan megfeledkezni.

Az otthon szépsége 2022.05.16. 08:14:23

@Kyria: Persze, jól tette. Kimoderálhatnám, de jó, hogy azt írta, amit. :) Nekem is vannak hasonló, hallott sztorijaim. De azokat más posztban publikáltam. Igen, nem vagyunk egyformák. A blogom célja a gondolatébresztés, nem a kioktatás. :)

gigabursch 2022.05.16. 13:08:17

@Liberális Artúr:
Nagyon szépen összegezted és rávilágítottál az árnyoldalakra.
Köszönöm!

@Az otthon szépsége:
Jól tetted, mert egy nagyon alapos és esszenciális hozzászólás.

Az otthon szépsége 2022.05.16. 13:09:27

@gigabursch: Köszönjük. Jó beszélgetni, mesélni egymásnak. :)

ROMANTIKUS VIDÉK

RÓLAM - KÓTA MELINDA

TERMÉSZET

RECEPT

SZERZŐI JOGVÉDELEM

Az oldalon megjelenő bejegyzésekre a Szerzői jogról szóló 1999.évi LXXVI. törvény vonatkozik. Ennek értelmében a tartalom a fotókkal együtt kizárólag a szerző - Kóta Melinda - írásbeli engedélyével és a forrás megjelölésével használható fel.

CÍMKÉK

RÉGEBBEN TÖRTÉNT

VÉLEMÉNYEK

KIRÁNDULÁS

KALENDÁRIUM

május 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
süti beállítások módosítása