Kirándulunk, fotózunk, kóstolunk és mesélünk | Romantikus vidék

A jótékonyság is ott van a Csepregi Kovászolók életében

2022/10/27. - írta: Az otthon szépsége

Egy tűzoltónak segítettek a civil szervezet tagjai

csapat.jpg

A jótékonyságban benne van a segítőkészség, az emberség, az együttérzés, valamint a támogatás.

Az elmúlt hétvége szombatján kissé borongós, majd vasárnap hideg, de napsütéses időjárásban zajlott le Kőszegen az Orsolya-napi vásár.

A helyi, valamint a környékbeli kézműves termékek mellett rengeteg fajta portékát találhattak maguknak és vásárolhattak meg a 2 napos programra érkezők.

c0.jpg

A korábbi év gyakorlata szerint a Csepregi Kovászolók is részt vettek a rendezvényen. Idén a 'Diáksétányon' kaptak helyet. Mire szombat délben odaértem a sátorhoz, hogy én is részt vegyek a forgatagban és segítsem a többiek munkáját, már rengeteg finomság készen állt az értékesítésre. A magyaros zsíros kenyér lett a kedvencem. Rendkívüli egyszerűségével és ízletességével gyorsan megkedveltette magát. 

c4.jpg

A tagok szorgalmának eredményeként kovászos kenyerek, valamint házi készítésű lekvárok is voltak már a pulton, hogy az eladásukat követően a bevétel egy adomány ládába kerüljön. A vásárlások eredményeként összegyűlt pénzösszeggel a civil szervezet tagjai egy súlyos betegséggel küzdő szombathelyi tűzoltó családját támogatták.

c6.jpg

A mai rohanó, és egyre inkább figyelmetlenebb világunkban...

...a jószívűség kifejezése az embertársaink felé olyan kincs, amelynek gyarapodnia szükséges.

Ebben, és sok egyéb dologban is jó példát mutatnak meg a Csepregi Kovászolók a hozzáállásukkal, magatartásukkal.

c5.jpg

Ahogy már korábban is megfogalmaztam:

A Csepregi Kovászolók egy olyan közösség, ami érted és veled is tanul.

mia.JPG

Gyere velünk ezen a csodálatos úton!

kaja.JPG

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://romantikusvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr7717964392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása