Kirándulunk, fotózunk, kóstolunk és mesélünk | Romantikus vidék

A középkori város, ami a pestisjárványt is túlélte

2022/12/27. - írta: Az otthon szépsége

Turisták ezrei sétálnak minden évben az ódon falak között

s8.JPG

Év vége van. Kelet-Európába mediterrán tél érkezett. Toszkána hangulata pedig az ízvilágával ilyenkor is klassz.

A középkorban épült kisvárosok titokzatosak, rejtélyesek, és van bennük valamiféle érthetetlen különlegesség.

Amikor Toszkánában jártam, a helyiek csak mosolyogva ismételték, hogy Olaszországban található a legtöbb befejezetlenül hagyott templom. Igazuk van. Ám a történelem viszontagságai nyomán a nemzetnek olyan kincsei vannak, amelyeket turisták ezrei évről évre látni akarnak.

A középkori Manhattan

San Gimignano igazi különlegesség. Több, mint egy évtizede már Toszkánában élő magyar vendéglátóink első tippjei között szerepelt, hogy a szállásunkhoz közel fekvő, tornyokkal teli helyet meglátogassuk.

A város az ég felé törő tornyainak köszönhetően kapta a középkori Manhattan elnevezést.

A védelmi és lakhatási funkciókat is betöltő épületrészek a tulajdonosok előkelőségére, gazdagságára, kimagasló vagyoni helyzetére is utaltak. A település 72 tornyából 14 maradt meg. Állítólag a tornyok kettő rendkívül gazdag, egymással szembenálló család versengésének köszönhetően épültek, akik egykor a várost irányították.

San Gimignano régen fontos kereskedelmi központ volt. Épületeinek épsége valószínűleg az évszázadokon át megvalósuló háborúk, természeti katasztrófák ellenére ezért tudott megmaradni. Tornyai inkább megfeleltek mini erődöknek, mint lakótérnek.

s7.JPG

Történelmi jelentőségű emlékek, látnivalók

San Gimignano jellegzetes városképpel, látogatható tornyaiból pazar kilátással, a város makettjével, és még rengeteg érdekességgel várja látogatóit.

A Városháza csaknem egy teljes évszázadig /95 évig/ épült a 13. század elejétől.

A város Képtára olasz művészek alkotásait őrzi, a Collegiata pedig az ország legtöbb freskóját rejti a falai között. A település történelmi központja a Világörökség része.

s1.JPG

A középkori felhőkarcolókkal rendelkező városnk kettő főtere van. A Piazza della Cisterna, valamint a Piazza del Duomo egymással összekapcsolva, kávéházak és éttermek teraszaival tarkítva idézi fel az itáliai múltat az érkezőkben. Látogatható 54 méteres tornyának  magasságából pompás kilátás nyílik a környékre.

s2.JPG

A fekete halál hatása

Bár a történelemkönyvekből már megtanultuk, valójában azonban csak a túlélők tudták volna hitelesen elmesélni, hogyan szabadult meg Európa a 14. században tomboló pestisjárványtól.

A fekete halálként emlegetett pusztító San Gimignano lakosságát is majdnem teljesen lemészárolta.

Ennek következtében a település elveszítette meghatározó kereskedelmi pozícióját.

s5.JPG

A fertőzés lényegét az európaiak nagy része tudományos valóságában egyáltalán nem értette, így vallási területen próbáltak megoldást keresni a járvány megállítására. Több helyen meghatározták és megkeresték az eretnekekből álló csoportokat, akiktől igyekeztek megtisztítani a városokat.

s6.JPG

A középkori települések sorsát tovább nehezítette a higiénia teljes hiánya. A tisztság és az egészség összefüggésének felismerését miután végül a fontossági sorrend elejére tették, a fertőzéseket leginkább terjesztő bolhák és patkányok élettere lecsökkent. A karantén alkalmazásával párhuzamosan a kór terjedése visszaszorult, majd a döghalál megfékezhetővé vált.

s3.JPG

Utazni jó, utazni érdemes

Bár Európa a történelem viharos évszázadaiban már sok viszontagságot átélt, a nemzetek kulturális értéke napjainkban is csodálatra méltó sok helyen.

A látnivalók és a gasztronómiai élmények is gazdagítják az életünket.

Az egykori olasz építőmesterek és művészek munkáit látva biztosak lehetünk abban, hogy az utazásaink során nagyszerű emlékeket gyűjtünk össze, amelyekről hosszú évek után is jó lesz majd sztorizni.

s4.JPG

Jó utazást kívánok!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://romantikusvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr4418011292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása