A darázscsípés halálos is lehet?

2023. szeptember 30. 12:42 - Az otthon szépsége

Egy alattomos rovar alakjára hasonlít egy közkedvelt motor

darazs2.jpg

Az élet humora, vagy a sors fintora? A darázs áramvonalas alakja a gépgyártásban jó mintát adott.

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki látott már olyan filmet, ahol halálos darázstámadás érte a gonosztevőket. Fekete felhő vette körül a bűnözőt, majd holtan, vagy ájultan rogyott össze a következő filmkockán. Rémálmunkba se jöjjön elő ez a sztori.

Sosem csípett még meg engem darázs. Pont az évek óta megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakája programsorozat napját választotta az egyikük, hogy a kezembe harapjon. Megtette jó nagy intenzitással, ami egy életre emlékezetes marad számomra. Remélem, hogy számára is, mert életben maradt, és gyorsan elinalt.

darazs.jpg

Hasznosak a darazsak?

Amíg a szüleim szőlőműveléssel is töltötték a szabad idejüket, apukámtól gyakran hallottam, hogy a darazsak hatalmas pusztítást tudnak végezni a gyümölcsökben. Korábban tudományos értekezés is megjelent arról, hogy az aranyos méhek hasznosak, a darazsak pedig gonoszak a hétköznapok gondolatvilágában. Kétségtelenül igaz, hogy támadásuk hatalmas kellemetlenséggel jár, amit most én is megtapasztaltam.

A rovarok ökológiai folyamatokban vesznek részt. Beporzással segítik a termést. Ebben a munkában a darazsak is részt vesznek. Ennek ellenére a Bibliában átokként szerepelnek, a sci-fi írók, rendezők pedig leggyakrabban rém szerepbe helyezik őket. Csupán halkan jegyzem meg, nem véletlenül. Új tapasztalatom szerint a csípésük rendkívül fájdalmas, és nem könnyen gyógyul.

Nem igazán segít a darazsakkal szembeni előítélet felszámolásában, hogy az idei évben egy új faj jelent meg kis hazánkban. Az ázsiai lódarázsként elnevezett élőlény úgy tartják, valószínűleg hajón érkezett Európába. A méhekre és az emberre is veszélyes faj szélsőséges allergiás reakciókat válthat ki sunyi szúró tevékenységével.

Hasznossága nagyobb a darázsnak a kártékonyságánál? A kérdés eldöntését végül én a kutatókra, a tudósokra bízom.

Darázscsípés kezelése

Amikor szükséghelyzetbe kerül az ember, bizony rendkívül gyorsan tanul. Gyermekkorunk néhány veszélyesnek ható pillanatából a rémséges képzetképeket követően bizonyára mindannyiunknak eszébe jut ilyekor, hogy az égető, fájdalmas és viszkető érzést a bőrén ecettel, citrom- vagy paradicsomkarikával, valamint jegesvizes borogatással enyhítse. Kiegészítésként hasznos, ha gyulladásgátló kenőcs, vagy esetleg gyógyszer is van kéznél.

Néhány nap után a házi módszereknek köszönhetően már csupán a sztorik és az emlékek maradnak ennek a csíkos kis szárnyas szörnyetegnek a tevékenységéról.

Fontos, hogy élettani reakciók esetén /pl. szédülés, hányás, ájulás/ azonnal kérjünk orvosi segítséget. Életet mentünk vele!

Darázs formájú motor

1946 szeptemberében, azaz több, mint 7 évtizede gurult a köztudatba a Vespa első robogója. A kétkerekű jármű népszerűsége töretlen. Napjainkban is sztár.

vespa.jpg

Rinaldo Piaggio olasz vállalkozó és szenátor neve ismerősen csenghet. A hajózáshoz szükséges alkatrészekkel, valamint haditengerészeti felszerelések előállításával is foglalkozó Piaggio vállalat 1890-ben alapanyagokat kezdett gyártani a vasútépítéshez is. A tulajdonos által létrehozott négymotoros bombázó repülőgépet követően a Vespa robogó végül 2 fia munkája nyomán került a piacra a második világháború után.

77 éve indult tehát első útjára két keréken az „olasz csoda”, azaz a darázs alakjára hasonlító motorlegenda.

Szép őszt kívánok!

vespa2.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, akkor csatlakozz a blog Élet vidéken facebook oldalához, hogy ne maradj le semmiről!

süti beállítások módosítása