A tél közeledtével álomba szenderülnek a fák.
Jogosan emlegetjük régóta szállóigeként, hogy:
Ősszel minden levél virággá változik.
Végre a borongós hétvégék után ismét láttuk a felhők alatt a napot. Azonnal útnak indultunk egy sétára, nehogy teljesen lemaradjunk az álmos természet bágyadt, ám annál csodálatosabb búcsú pillanatairól.
Vas megye nyugati szélén az erdők gondozottak. Egy horvát-magyar falu végétől indultunk útnak a rögtönzött erdei fotóstúránkra, hogy a csendben sétáljunk, és megörökítsünk néhány mesebeli pillanatot az utókor számára.
Az erdő szelíd némaságát a ropogó avar hangja mellett néhány madár visszhangos káricsálása törte meg. Léleksimogató élmény volt, ahogy a kora délutáni napsütés megvilágított egy-egy aranysárga lombot vagy bozótot.
Szótlanul kanyarogtunk, hiszen az erdő szépségének befogadása mellé nem kellett a beszéd. Egy bátor irányváltással aztán gomba fotózás után egy szelíden csordogáló patakra bukkantunk. Ragyogott a víztükör a napsugaraktól. A lombok között átszűrődő fények pedig valamiféle földöntúli érzést adtak át nekünk, látogatóknak.
Óriások között
Fák, melyek lombját megtépte a szél. Senki nem emlékszik már, hogy miről mesélt.
Erdei óriások árnyékában búvó patak csobban; vize tiszta, de szomjas vándornak adni már nem tudna.
Fák. Az őszbe dobják bánatukat. Levelükön mégsem olvashatjuk siralmunkat. Az elmúlás színekkel szorosan öleli meg őket. Remélve, hogy tavasszal madár épít rajtuk fészket.
Szellő repül át az erdei lombok fölött. Álomba ringat minden élőt az óriások között.
Ha tetszett a bejegyzés, akkor csatlakozz a blog A vidéki élet facebook oldalához, hogy ne maradj le semmiről!
